Megadhatja nevét (nem kötelező, a vizsgálat anonim):

Email címét (ez sem kötelező):

Kedves Édesanya!

Ha Önnek van legalább 6 hónapos, és legfeljebb 4 éves korú gyermeke, akkor arra kérjük, hogy ossza meg velünk a tapasztalatait. Minden élmény nagyon fontos számunkra, mivel vizsgálatunk azt a célt szolgálja, hogy hasznos tudnivalókkal támogassuk a várandós édesanyákat és a csecsemőiket nevelő szülőket, gyermekük egészséges fejlődésének tudatos elősegítésében. Ehhez szükséges a hazai szokásokat és helyzetet felmérnünk. A kutatást Prof. Dr. Bagdy Emőke vezeti, aki ezúton is hálásan köszöni mindazoknak az édesanyáknak a kutatáshoz való értékes hozzájárulását, akik a kérdőívet kitöltik. A vizsgálatot a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének Etikai Bizottsága engedélyezte. A feldolgozásnál az adatvédelmi szabályok szerint járunk el, az anonimitás biztosított. Köszönjük a fáradozását!

A kérdőív három részből áll. Kérjük, válasszon egy tetszőleges személyi kódot, amely az Ön által kitöltött részeket összekapcsolja (az első kitöltendő adatmező az alábbiakban). Kérjük, hogy egyszerre egy részt szíveskedjék kitölteni egyvégtében, mert nem lehet elmenteni a már kitöltött részt. A kérdőív kitöltése közben, ha nem kapcsolja ki a gépét, akkor a válaszai megmaradnak. Ha befejezte a válaszolást, a kérdőívet küldje el az űrlap alján található "Elküldöm" gombra kattintva. Tisztelettel kérjük, hogy mindhárom egységre válaszoljon mihamarabb, ahogyan módjában áll. Egységenként küldje el, a választott, személyét azonosító kód kitöltését ne hagyja el. Az egyes kérdésekhez tartozó válaszrubrika jelére ráklikkelve legördülnek a válaszlehetőségek, ezek egyikére klikkelve válaszoljon, ne hagyja ki a válaszolást. Lesznek olyan helyek, ahol szöveges választ kérünk, ott kedve és ideje szerint válaszoljon, de ott se hagyja ki a válaszadást. Kérjük, hogy minden kérdésre válaszoljon! Fáradozását nagyon köszönjük!

148. Az Ön személyi kódja:

IV. Várandósság

150. Hány várandóssága volt eddig?

151. Hány saját gyermeke van összesen, akiknek Ön a biológiai szülője?

152. Hány év a korkülönbség a legfiatalabb és legidősebb között?

153. A vizsgálatban résztvevő gyermek hányadik terhességéből született?

154. Várták-e a vizsgálatban szereplő gyermeket?

155. A fogamzás módja

156. A fogamzás módja, ha az előző válasza egyéb volt:

157. Milyen első érzései, gondolatai voltak, amikor megtudta, hogy gyermeket vár?

158. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Terhes gondozás?

159. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Kismamatorna?

160. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Szülésre való felkészítés?

161. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Várandósság-relaxáció?

162. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Anya-magzat kapcsolatanalízis?

163. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Kismamajóga?

164. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Dúlás felkészülés?

165. A várandósság alatt milyen gondoskodásban vett részt? Egyéb?

166. A várandósságának hányadik hetében érezte meg az első magzatmozgást?

167. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Sokat gondoltam a babámra.

168. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Beszéltem hozzá hangosan.

169. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Beszéltem hozzá magamban.

170. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Simogattam a pocakomat.

171. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Énekeltem neki.

172. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Meséltem neki.

173. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Meséltem, ami éppen történt velem.

174. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Zenét hallgattam vele.

175. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Táncoltam vele.

176. A várandósság idejére igaz-e az állítás? Hintáztam vele.

177. A várandósság idejére igaz egyéb állítások:

178. Értékelje az alábbi skálán, milyennek élte meg a várandósságát!

179. Volt-e, ami nehézséget vagy problémát okozott a várandósság alatt? Ha igen mely(ek) volt(ak) ez(ek)?

180. Mi volt a legmeghatározóbb élménye a várandósság alatt?

181. Változott-e a várandóssága alatt az Ön és édesanyja kapcsolata? Ha igen, hogyan / miben?

182. Értékelje, mennyire volt elégedett saját testével a várandósság előtt!

183. Értékelje, mennyire volt elégedett saját testével a várandósság elején!

184. Értékelje, mennyire volt elégedett saját testével a várandósság közepe felé!

185. Értékelje, mennyire volt elégedett saját testével a várandósság vége felé!

186. Értékelje, mennyire volt elégedett saját testével a szülés után!

187. A várandósság alatt milyen elvárásai, fantáziái voltak gyermekével kapcsolatban?

188. A várandósság alatt milyen elvárásai, fantáziái voltak anyaságával kapcsolatban?

189. A párok szexuális élete igen különbözik. Történt-e valamiféle változás az Önök szexuális életében a várandósság alatt?

190. A várandósság alatt milyen gyakran éltek szexuális életet?

191. A várandósság alatt milyen gyakran éltek szexuális életet havonta?

192. Mikor éltek (hány nap után) először szexuális életet a gyermek születése után?

193. Különbözött-e az együttlét a korábbiaktól?

194. Miben különbözött?

195. A várandósság alatt milyen előkészületeket tettek a lakásban az újszülött kedvéért? Új lakásba költöztünk.

196. A várandósság alatt milyen előkészületeket tettek a lakásban az újszülött kedvéért? Felújítottuk a lakást, vagy egy részét.

197. A várandósság alatt milyen előkészületeket tettek a lakásban az újszülött kedvéért? Gyerekszobát alakítottunk ki vagy átalakítottuk a meglévőt.

198. A várandósság alatt milyen előkészületeket tettek a lakásban az újszülött kedvéért? Átalakítottuk a hálószobánkat, hogy legyen benne helye a babának.

199. A várandósság alatt milyen előkészületeket tettek a lakásban az újszülött kedvéért? Nem végeztünk az újszülött kedvéért átalakítást a lakásban.

200. A várandósság alatt milyen előkészületeket tettek a lakásban az újszülött kedvéért? Egyéb?

201. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Babakocsi?

202. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Kiságy?

203. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Légzésfigyelő?

204. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Bébiőr?

205. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Forgó, zenélő játékok a kiságy fölé?

206. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Hordozókendő, kenguru vagy más, testközli babahordozó eszköz?

207. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Babahinta?

208. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Cumi (nyugtató, játszó)?

209. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Cumisüveg?

210. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Mellszívó?

211. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Szoptatós melltartó?

212. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Szoptatósfotel, hintaszék?

213. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Szoptatós párna?

214. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Pólya?

215. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Mózeskosár?

216. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Mérleg?

217. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Éjjeli lámpa vagy fény?

218. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Baba körömvágó olló?

219. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Baba hajkefe?

220. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Vízhőmérő?

221. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Babafürdető kád?

222. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Csúszásgátló a babafürdető kádba?

223. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Fürdető vödör?

224. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Mosható pelenka?

225. A baba fogadtatásához mely eszközök beszerzését tartotta fontosnak, nélkülözhetetlennek a várandósság alatt? Egyéb?

226. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Nem tudom, mi az a babahordozás.

227. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Nem gyűjtöttem információt.

228. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Internetről.

229. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Könyvből.

230. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Újságcikkből.

231. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Barátnőtől / Ismerőstől.

232. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Anyukámtól / Más rokontól.

233. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Védőnőtől / Orvostól.

234. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Szülésznőtől / Bábától.

235. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Szoptatási tanácsadótól.

236. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Elmentem babahordozó tanfolyamra.

237. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a várandósság alatt? Egyéb?

238. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Nem gondoltam rá.

239. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Rosszat tesz a babának.

240. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Biztosan ártani is lehet vele a babának.

241. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Kényelmetlen és / vagy nehéz (lehet) nekem.

242. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Szükségünk lesz / lehet rá a közlekedéshez.

243. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Szükségünk lesz / lehet rá az otthoni teendőimhez.

244. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? A babának szüksége van rá.

245. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Lehet, hogy a babának szüksége lesz rá.

246. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Nem szeretnék kimaradni belőle.

247. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Tudtam, hogy ez az utunk.

248. Hogy gondolt a babahordozásra a várandósság alatt? Egyéb?

249. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Nem gyűjtöttem információt.

250. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Internetről.

251. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Könyvből.

252. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Újságcikkből.

253. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Barátnőtől / Ismerőstől.

254. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Anyukámól / Más rokontól.

255. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Védőnőtől / Orvostól

256. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Szülésznőtől / Bábától.

257. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Szoptatási tanácsadótól.

258. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Elmentem egy baba-mama csoportba.

259. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Elmentem egy La Leche Liga baba-mama csoportba.

260. Honnan gyűjtött információt a szoptatásról a várandósság alatt? Egyéb?

261. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: sokat gondoltam a szoptatásra.

262. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: féltem, hogy sikerülni fog-e.

263. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: féltem, hogy lesz-e (elég) tejem.

264. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: féltem, hogy fájni fog.

265. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: féltem, hogy úgy járok, mint anyukám.

266. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: féltem, hogy el fog csúnyulni tőle a mellem.

267. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: mindenáron szoptatni akarok.

268. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: ha nem sikerül, jó a tápszer is.

269. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: próbáltam elképzelni, milyen érzés lehet.

270. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: vágytam rá, hogy megérezzem, milyen érzés.

271. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: vágytam rá, hogy nekem is részem legyen benne.

272. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: alig vártam, hogy újra átéljem.

273. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: a korábbi szoptatós élmények visszafogtak.

274. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Mennyire tartja érvényesnek önmagára nézve a következő állítást: tudtam, hogy menni fog.

275. Milyen érzései, gondolatai voltak a szoptatásról a várandósság alatt? Egyéb?

276. Várandóssága alatt mit gondolt a nyilvános helyen / társaságban történő szoptatásról?

277. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Párom több időt töltsön velem, mint korábban.

278. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Fokozott igény, törekvés a biztonságra.

279. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Türelmetlenség. Mikor fog már megszületni?

280. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Vágyakozás az újszülöttel való együttlétre.

281. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Félelem, aggodalom a szüléssel kapcsolatban.

282. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Félelem, aggodalom a születendő gyermekemmel kapcsolatban.

283. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Félelem, aggodalom a szülés utáni időszakról.

284. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Rossz gondolatok a szüléssel kapcsolatban.

285. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Rossz gondolatok Önmagával kapcsolatban.

286. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok / érzések / igények voltak jellemzőek Önre? Milyen mértékben? Rossz gondolatok a gyermekemmel kapcsolatban.

287. A várandósság utolsó hónapjaiban mely gondolatok, érzések, igények voltak jellemzőek Önre? Egyéb?

288. Történt-e valamilyen tragikus esemény a várandósság alatt Önnel vagy Önhöz közel állóval?

289. Mi volt ez az esemény?

V. Szülés / születés

291. A szülés közeledtével mit gondolt / érzett kulcsfontosságúnak ahhoz, hogy a szülés közben Ön és a babája biztonságban legyenek?

292. Hányadik hétre született a gyermeke?

293. Fontos volt-e az Ön számára, hogy hol szüli meg a gyermekét?

294. Ha igen, milyen lehetőségek között mérlegelt és melyik mellett döntött?

295. Hol született a baba?

296. Hol született a baba, ha az előző válasza egyéb:

297. Hogyan született a baba?

298. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Beöntés.

299. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Borotválás.

300. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Burokrepsztés.

301. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Méhszáj érlelő zselé.

302. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Infúzió.

303. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Oxitocin.

304. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Fájdalmas hüvelyi vizsgálat.

305. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Epidurális érzéstelenítés.

306. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Fájdalomcsillapító injekció.

307. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Altatás.

308. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Borogatás.

309. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Masszírozás.

310. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Ennivaló.

311. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Innivaló.

312. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Ágyhoz-kötöttség.

313. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Zuhanyozás.

314. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Vízben vajúdás.

315. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Vízben szülés.

316. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Ön megkért egy jelenlévőt, hogy menjen el és az el is ment.

317. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Orvosi utasítás bizonyos testhelyzet felvételére.

318. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Kiabálás vagy más hangadás tiltása / rosszallása.

319. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Gátmetszés.

320. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Fogó.

321. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Vákuum.

322. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Hasba könyöklés.

323. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Méhlepény kihúzása a köldökzsinórnál fogva.

324. Melyek történtek Önnel a szülés közben? Egyéb?

325. Mennyire érezte magát biztonságban?

326. Mi járult hozzá és mi hiányzott a biztonságérzetéhez?

327. Értékelje a szülés élményét az alábbi skálán!.

328. Kik voltak jelen a szülés alatt? Kinek a jelnléte esett jól Önnek és kié rosszul?

329. Mit gondol most: a jelenlévők közül kinek volt a legnagyobb befolyása az eseményekre?

330. Mit gondol most: Önnek mekkora befolyása volt az eseményekre a többi jelenlévőhöz képest? Értékelje az alábbi skálán!

331. Van-e még valami, amit fontosnak tart a szüléssel kapcsolatban?

332. Ki / Mi érintette meg a babát először?

333. Ki / Mi érintette meg a babát először, ha az előző válasza egyéb:

334. A megszületés után kb. mennyi idővel fogta meg először a babát?

335. Mennyi időt töltöttek így együtt?

336. Ez idő alatt...:

337. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Végig velem volt.

338. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Apánál. Az apa meztelen bőre a baba meztelen bőréhez simult.

339. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Apánál, ruhában.

340. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Más kezében dédelgetve.

341. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Megfürdették / megmérték.

342. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Orvosi beavatkozást végeztek rajta.

343. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Ágyba / kiskocsiba fektetve.

344. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Inkubátorban.

345. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Nem tudom.

346. A születést követő első két órában hol volt a baba, amikor nem Önnél volt? Egyéb?

347. Van-e még valami, amit fontosnak tart az első találkozással kapcsolatban?

348. Mikor került a baba először mellre? A megszületést követő:

349. Mikor került a baba először mellre? Ha az előzőből nem választott: