Megadhatja nevét (nem kötelező, a vizsgálat anonim):

Email címét (ez sem kötelező):

Kedves Édesanya!

Ha Önnek van legalább 6 hónapos, és legfeljebb 4 éves korú gyermeke, akkor arra kérjük, hogy ossza meg velünk a tapasztalatait. Minden élmény nagyon fontos számunkra, mivel vizsgálatunk azt a célt szolgálja, hogy hasznos tudnivalókkal támogassuk a várandós édesanyákat és a csecsemőiket nevelő szülőket, gyermekük egészséges fejlődésének tudatos elősegítésében. Ehhez szükséges a hazai szokásokat és helyzetet felmérnünk. A kutatást Prof. Dr. Bagdy Emőke vezeti, aki ezúton is hálásan köszöni mindazoknak az édesanyáknak a kutatáshoz való értékes hozzájárulását, akik a kérdőívet kitöltik. A vizsgálatot a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének Etikai Bizottsága engedélyezte. A feldolgozásnál az adatvédelmi szabályok szerint járunk el, az anonimitás biztosított. Köszönjük a fáradozását!

A kérdőív három részből áll. Kérjük, válasszon egy tetszőleges személyi kódot, amely az Ön által kitöltött részeket összekapcsolja (az első kitöltendő adatmező az alábbiakban). Kérjük, hogy egyszerre egy részt szíveskedjék kitölteni egyvégtében, mert nem lehet elmenteni a már kitöltött részt. A kérdőív kitöltése közben, ha nem kapcsolja ki a gépét, akkor a válaszai megmaradnak. Ha befejezte a válaszolást, a kérdőívet küldje el az űrlap alján található "Elküldöm" gombra kattintva. Tisztelettel kérjük, hogy mindhárom egységre válaszoljon mihamarabb, ahogyan módjában áll. Egységenként küldje el, a választott, személyét azonosító kód kitöltését ne hagyja el. Az egyes kérdésekhez tartozó válaszrubrika jelére ráklikkelve legördülnek a válaszlehetőségek, ezek egyikére klikkelve válaszoljon, ne hagyja ki a válaszolást. Lesznek olyan helyek, ahol szöveges választ kérünk, ott kedve és ideje szerint válaszoljon, de ott se hagyja ki a válaszadást. Kérjük, hogy minden kérdésre válaszoljon! Fáradozását nagyon köszönjük!

352. Az Ön személyi kódja:

VI. Újszülött kor

354. A születést követően hány napig voltak kórházban?

355. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Anyamellet.

356. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Anyatejet cumisüvegből.

357. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Anyatejet pohárból / kanállal / fecskendővel.

358. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Anyatejet szoptatási segédeszközzel.

359. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Anyatejet, nem tudom hogyan.

360. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Tápszert cumisüvegből.

361. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Tápszert pohárból / kanállal / fecskendővel.

362. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Tápszert szoptatási segédeszközzel.

363. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Tápszert, nem tudom hogyan.

364. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Cukros vizet / teát cumisüvegből.

365. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Cukros vizet / teát pohárból / kanállal / fecskendővel.

366. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Cukros vizet / teát szoptatási segédeszközzel.

367. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Cukros vizet / teát, nem tudom hogyan.

368. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Egyiket sem.

369. Három hónapos koráig mit kapott a baba? Nem tudom.

370. 2 és 6 hetes kora közöt volt-e Öntől távol a gyermeke? Volt-e olyan, hogy nem Ön vigyázott a gyermekére? Ha igen, hol valt a gyermek? Ki volt a gyermekkel? Mennyi ideig? Miért?

371. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? A születés pillanatától 2-4 napos koráig.

372. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 4 napostól 2 hetes koráig

373. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 2 - 6 hetes korában

374. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 6 hetestől 4 hónapos koráig

375. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 4 - 6 hónapos korában

376. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 6 - 9 hónapos korában

377. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 9 - 12 hónapos korában

378. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 12 - 18 hónapos korában

379. Hogyan táplálta gyermekét az első két életévben? 18 - 24 hónapos korában

380. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? A mai tápszerek jobbak, mint az anyatej.

381. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? A mai tápszerek már éppen olyan jók, mint az anyatej.

382. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Már bánom, hogy így történt.

383. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Nagyon rosszul éreztem magam akkor.

384. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Nem éreztem magam rosszul miatta.

385. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Ez volt akkor a legjobb megoldás.

386. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Nem akartam, hogy éhezzen a kisbabám.

387. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Jobban aludt utána.

388. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Jó volt, biztosan tudtam, hogy jóllakott.

389. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Jobb érzés volt cumisüvegből táplálni.

390. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Nem bántam, hogy így alakult.

391. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Megkönnyebbültem.

392. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Egy rémálom ért véget.

393. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Így az apukája és nagymamája is etethette.

394. Ha nagyrészt tápszerrel, cumisüvegből táplálta gyermekét, hogyan érzett ezzel kapcsolatban? Megnyugtató volt, hogy tudtam pontosan, mennyit evett.

395. Egyéb érzéseim az előzőeken túl:

396. Mikor tette babáját mellre az első 6 hétben nappal?

397. Mikor tette babáját mellre az első 6 hétben éjjel?

398. Értékelje a skálán, hogyan élte meg a szoptatás első pár hetét, ha szoptatott?

399. Milyen időközönként / milyen jelekre tette mellre a babáját 6 hetestől 6 hónapos koráig?

400. Tettek-e megjegyzést a mellére, mellbimbójára vagy jóslatot a szoptatás kimenetelére? Ha igen, ki mondott és mit?

401. Használt bimbóvédőt? Ha igen, kinek a javaslatára és mennyi ideig? Elhagyták-e, és ha igen, hogyan?

402. Volt-e Önöknek valamilyen szoptatási problémájuk?

403. Ha volt, micsoda?

404. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Nem kértem segítséget.

405. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Internetről.

406. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Könyvből.

407. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Újságcikkből.

408. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Barátnőtől / Ismerőstől.

409. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Anyukámtól / Más rokontól.

410. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Védőnőtől / Orvostól.

411. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Szülésznőtől / Bábától.

412. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Szoptatási tanácsadótól.

413. Kitől, honnan kért segítséget a szoptatáshoz? Egyéb?

414. A baba mennyi idős koráig szoptatta őt éjjel is?

415. Gyermeke mennyi idős korában ért véget végleg a szoptatás?

416. Írja le milyen érzései, gondolatai voltak/ vannak most a szoptatás abbahagyásával / befejezésével kapcsolatban?

417. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Gyötrődés volt.

418. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Nehéz, küzdelmes, de megéri.

419. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Természetes, jó érzés.

420. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Alig várom, hogy újra átéljem.

421. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Soha többet.

422. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Életem egyik legszebb időszaka volt.

423. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Sajnáltam, hogy csak ennyi jutott/ kimaradtam belőle.

424. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Máig fáj, hogy csak ennyi jutott/ kimaradtam belőle.

425. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Örültem, hogy nem kellett átélnem.

426. Milyennek értékeli a szoptatás élményét összességében? Örültem, hogy nem kellett újra átélnem.

427. Ha úgy érezte, hogy párja támogatta a szoptatásban, írja le, hogyan! Ha úgy érezte, párja nem (eléggé) támogatta a szoptatásban, írja le, mit tehetett volna másként, hogy Önt (kellően) támogassa!

428. Volt-e olyan hely(zet), amiben azért nem szoptatott, mert társadalmilag azt nem tartotta helyénvalónak/ elfogadhatónak? Ha igen, mely hely(zet)(ek) volt(ak) az(ok)?

429. Volt-e olyan személy, aki előtt azért nem szoptatott, mert társadalmilag azt nem tartotta helyénvalónak/ elfogadhatónak? Ha igen, ki(k) volt(ak) az(ok)?

430. Hogyan álltak a szoptatáshoz, mit mondtak a szoptatásról a környezetében a rokonok, barátok és ez hogyan érintette Önt?

431. Kapott a baba (nyugtató- / játszó) cumit?

432. Ha igen, mennyi idős korától, mennyi idős koráig, milyen helyzetekben, miért?

433. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Természetes, hogy egy babának van cumija.

434. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Jó érzés volt, hogy megnyugtatja.

435. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Roszz érzés volt, hogy nem én nyugtatom meg, hanem a cumi.

436. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Úgy terveztem, nem használok majd cumit, de nem találtam más megoldást.

437. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Nem árthat.

438. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Jó, ha minél hamarabb megszokja.

439. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Jobb, ha a cumit szopja, mint az ujját.

440. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Örültem, hogy így más is meg tudja nyugtatni.

441. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Segít, hogy ne kelljen folyton szoptatnom.

442. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Jó, hogy van, mert nem akarok élő cumi lenni.

443. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Nem örültem, hogy így alakult.

444. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Nem szerettem, ha a szájában volt.

445. Ha használtak (nyugtató- / játszó) cumit, mit gondolt / érzett vele kapcsolatban? Egyéb:

446. Hol töltötte / tölti a gyermek az éjszaka nagy részét? Elsö 6 hét

447. Hol töltötte / tölti a gyermek az éjszaka nagy részét? 6 hetes - 6 hónapos

448. Hol töltötte / tölti a gyermek az éjszaka nagy részét? 6 - 12 hó

449. Hol töltötte / tölti a gyermek az éjszaka nagy részét? 1 - 3 év

450. Hol töltötte / tölti a gyermek az éjszaka nagy részét? 3 - 6 év

451. Aluszékony volt babája az első hetekben?

452. Ha babája hasfájós (volt), mik (voltak) a tünetei?

453. Nagyigényűnek / több emberesnek / nehéz / sírós babának ismerte meg gyermekét az első hetekben / hónapokban?

454. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Egy idő után egyedül (akár pl. zenélő játék mellett) megnyugodott / elaludt.

455. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Mellre tettem.

456. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Simogatás.

457. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Masszírozás.

458. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? (Nyugtató- / játszó) cumi.

459. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Szélcsövezés / Lázmérőzés.

460. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Bölcsőben / hintában / autósülésben / stb. ringatás.

461. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Baba fölé hajolva hangokkal nyugtatgatás / altatgatás.

462. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Babakocsizás.

463. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Autózás.

464. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Karban / ölben tartva pihenés.

465. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Karban / ölben tartva sétálgatás.

466. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Karban / ölben tartva intenzív mozgás (tánc, stb.).

467. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Hordozóeszközben szorosan összesimulva pihenés.

468. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Hordozóeszközben szorosan összesimulva sétálgatás.

469. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Hordozóeszközben szorosan összesimulva intenzív mozgás (tánc, stb.).

470. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Más ember próbálta megnyugtatni, mint addig.

471. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Etetés.

472. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Zenehallgatás.

473. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Éneklés.

474. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Semmi nem nyugtatta meg.

475. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyek (volt, hogy / néha / többnyire / volt olyan időszak, hogy / rendszeresen) beváltak? Egyéb

476. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Egy idő után egyedül (akár pl. zenélő játék mellett) megnyugodott/ elaludt.

477. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Mellre tettem.

478. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Simogatás.

479. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Masszírozás.

480. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? (Nyugtató-/ játszó) cumi.

481. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Szélcsövezés/ lázmérőzés.

482. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Bölcsöben/ hintában/ autósülésben/ stb. ringatás.

483. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Baba fölé hajolva hangokkal nyugtatgatás/ altatgatás.

484. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Babakocsizás.

485. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Autózás.

486. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Karban/ölben tartva pihenés.

487. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Karban/ölben tartva sétálgatás.

488. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Karban/ ölben tartva intenzív mozgás (tánc, stb).

489. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Hordozóeszközben szorosan összesimulva pihenés.

490. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Hordozóeszközben szorosan összesimulva sétálgatás.

491. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Hordozóeszközben szorosan összesimulva intenzív mozgás (tánc, stb.).

492. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Más ember próbálta megnyugtatni, mint addig.

493. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Etetés.

494. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Zenehallgatás.

495. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Éneklés.

496. Síró babája megnyugtatására melyek azok a módszerek, amelyeket megpróbált, de nem váltak be? Egyéb:

497. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Rózsaszín ködben úsztam.

498. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Boldognak.

499. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Jókedvűnek.

500. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Feldobottnak.

501. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Fáradtnak.

502. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Lehangoltnak.

503. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Labilisnak.

504. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Kimerültnek.

505. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Komoly fájdalmaim voltak.

506. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Csalódottnak.

507. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Elveszettnek.

508. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Bénultnak.

509. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Sírósnak.

510. Hogy érezte magát a szülés utáni első 6 hétben? Egyéb?

511. Mennyit és hogyan pihent a szülés utáni első 2 hétben, második 2 hétben és a harmadik 2 hétben?

512. A szülés után mennyi idővel, hogyan és miért mozdult ki először otthonról?

513. Gyermeke 1 éves kora alatt volt-e Öntől külön hosszabb időre, pl. kórházban, bölcsődében, nagyszülővel, babysitterrel, stb. Ha igen, mennyi idős korában, milyen hosszú időre és miért?

514. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Nem tudom, mi az a babahordozás.

515. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Nem gyűjtöttem információt.

516. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Internetről.

517. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Könyvből.

518. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Újságcikkből.

519. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Barátnőmtől/ ismerőstől.

520. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Anyukámtól/ más rokontól.

521. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Védőnőtől/ orvostól.

522. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Szülésznőtől/ bábától.

523. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Szoptatási tanácsadótól.

524. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Elmentem babahordozási tanácsadásra.

525. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Elmentem babahordozó tanfolyamra.

526. Honnan gyűjtött információt a babahordozásról a szülés után? Egyéb?

527. Írja körül a lehető legpontosabban, hogy milyen hordozóeszközben hordozta gyermekét a születése utáni első 6 hétben (márkája, felépítése, mire volt alkalmas, pl. elől, hátul vagy csípőn hordozásra (is). Hogyan vette fel a hordozót, a gyermeke hogyan helyezkedett el benne stb. Ha többféle hordozóeszközzel is hordozott, mindegyikről írjon!

528. Írja körül a lehető legpontosabban, hogy milyen hordozóeszközben hordozta gyermekét 6 hetes korától 4 hónapos koráig (márkája, felépítése, mire volt alkalmas, pl. elől, hátul vagy csípőn hordozásra (is). Hogyan vette fel a hordozót, a gyermeke hogyan helyezkedett el benne stb. Ha többféle hordozóeszközzel is hordozott, mindegyikről írjon!

529. Írja körül a lehető legpontosabban, hogy milyen hordozóeszközben hordozta gyermekét 4 hónapos kora fölött (márkája, felépítése, mire volt alkalmas, pl. elől, hátul vagy csípőn hordozásra (is). Hogyan vette fel a hordozót, a gyermeke hogyan helyezkedett el benne stb. Ha többféle hordozóeszközzel is hordozott, mindegyikről írjon!

530. Gyermeke mennyi idős korától mennyi idős koráig hordozták őt (szorosan egymáshoz simulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével), elöl (a hasukon) úgy, hogy a baba menetiránnyal háttal volt?

531. Gyermeke mennyi idős korától mennyi idős koráig hordozták őt (szorosan egymáshoz simulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével), elöl (a hasukon) úgy, hogy a baba háttal volt Önnek (hordozójának)?

532. Gyermeke mennyi idős korától mennyi idős koráig hordozták őt (szorosan egymáshoz simulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével), csípőn?

533. Gyermeke mennyi idős korától mennyi idős koráig hordozták őt (szorosan egymáshoz simulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével), háton?

534. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 0-2 hetes korban?

535. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 2-6 hetes korban?

536. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 6 hetes - 4 hónapos korban?

537. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 4-8 hónapos korban?

538. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 8-12 hónapos korban?

539. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 1-2 éves korban?

540. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 2-3 éves korban?

541. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 3-4 éves korban?

542. Az alábbi időszakban mennyi időt hordozza (hordozta) gyermekét vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? 4 éves kor felett?

543. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Senki.

544. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Anya.

545. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Apa.

546. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Nagymama.

547. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Nagypapa.

548. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Nagymamák.

549. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Nagypapák.

550. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? A gyermek testvére(i).

551. Ki hordozta (hordozza) a gyermeket, vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével? Egyéb?

552. Az apa milyen gyakran hordozta (hordozza) a gyermeket (vele szorosan összesimulva, valamilyen hordozóeszköz segítségével?

553. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Kaptam egy hordozóeszközt ajándékba.

554. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Nehezen megközelíthető helyen lakunk.

555. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Többedik gyermekkel talán így könnyebb.

556. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Mindig kézben szeretett volna lenni.

557. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Vágytam az illatára, melegségére.

558. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Szoptatási tanácsadó ajánlotta.

559. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Védőnő/ orvos ajánlotta.

560. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Más anyuka/ nagymama mesélt róla, hogy ez milyen jó.

561. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Könnyebb a napi teendőket intézni.

562. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Hogy ne sírjon a baba.

563. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Könnyebben értem a babámat, kisebb a stressz.

564. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Reméltem, hogy flottabbul megy majd az altatás.

565. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Mindent bevetettünk a hasfájás ellen.

566. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Éreztem, hogy ez lesz a mi utunk.

567. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Szerettünk volna végre nagyokat járni/ kirándulni/ sportolni.

568. Ha kipróbálta a babahordozást, miért döntött úgy, hogy kipróbálja? Egyéb?

569. Ha hordozták (hordozzák) gyermeküket, mit ad Önöknek a hordozás?

570. Ha kipróbálták a babahordozást, de végül nem hordoztak, miért nem?

571. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Már túl nehéz volt a gyerek.

572. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Kényelmetlen volt.

573. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Megtanult a gyerek járni.

574. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Meg tudtam oldani az életünket nélküle.

575. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Olyan nagy volt a gyerek, hogy nem kell már őt hordozni.

576. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? A hordozóeszköz, amiben addig hordoztam, nem volt alkalmas rá, hogy még nagyobb gyereket hordozzak benne.

577. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Várandós lettem.

578. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Kényelmetlen volt a babának.

579. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? A gyerek önállóan akart már menni.

580. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? A környezetemben nem nézték már jó szemmel.

581. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Nem akartam elkényeztetni/ nem akartam, hogy soha ne tudjam majd letenni.

582. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Jól elvolt már nélkülem is.

583. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Orvos/ védőnő ellenjavallta.

584. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? A nagy hidegben nem (jól) működött már.

585. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? A nagy melegben nagyon összeizzadtunk.

586. Ha hordozták gyermeküket, de már nem hordozzák, miért hagyták abba? Egyéb?

587. Volt-e / Van-e a gyermeknek kedvenc tárgya (pl. maci, rongy, pelenka, plüss állat, pléd, stb.), ami különösen fontos (volt) a számára (pl. nem tudott nélküle elaludni, megnyugodni)? Ha igen, mely tárgy(ak) volt(ak) ez(ek)?

588. Ha volt (van), milyen gyakran és milyen helyzetekben igényelte (igényli) a gyermek ezt a tárgyat (ezeket a tárgyakat)?

589. Ha van(nak) volt(ak) ilyen tárgy(ak), milyen idős korában kezdett el hozzá(juk) ragaszkodni?

590. Hogyan hagyták el, vagy ha még nem hagyták el, mit tervez, hogyan fogja elhagyni gyermeke ez(eke)t a tárgy(ak)at?

591. Változott-e Önnek az Ön édesanyjával való kapcsolata a gyermeke születése után? Ha igen, miben, hogyan?

592. Hogyan érzett Ön ezzel kapcsolatban?

593. Hogyan írná le a babával való kapcsolatát?

594. Ha egynél több gyermeke van, mikben változott meg a szemlélete ennek a babának az érkezésével?

595. Miben más a babája, mint amilyennek születése előtt képzelte?

596. Milyen aggodalmai vannak a babát illetően?

597. Hogyan érez a babája iránt?

598. Miben változtatta meg Önt az anyaság?

599. Szülőként mik okozzák Önöknek a legtöbb kellemetlenséget?

600. Mi biztosítja Önöknek a legnagyobb megelégedettséget szülőként?